udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 41 találat lapozás: 1-30 | 31-41

Névmutató: Erdei Róbert

1999. május 13.

Megnyitásának egyéves évfordulóját ünnepelte vasárnap a K. L. Fotógaléria. Az évforduló alkalmából a galéria névadójának, Kálmán Lászlónak a munkáiból nyílt kiállítás. 1995. június 3-án elhunyt Kálmán László emlékét. Harmadéves volt, mikor a halál elragadta. Fotók, néhány festmény, grafikák, vázlatok emlékeztetnek rá. Huszonnyolc éves lenne most Kálmán László. /Erdei Róbert: Remember Kálmán László. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

1999. július 2.

Július 2-án mutatták be Lászlóffy Csaba Hosszú Galopp Liliputban /Kriterion/ című legújabb könyvét Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. Lászlóffy Csaba az idén töltötte hatvanadik életévét, a megjelent mű így egyfajta ünnepi kötet kíván lenni. A műben a szerző neves személyiségeket választott ki és helyezett írásai középpontjába. /Erdei Róbert: Lászlóffy Csaba Hosszú Galopp Liliputban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

1999. július 14.

A Tinivár Kiadó /Kolozsvár/ jelenteti meg a Diákabrakot és a Géniuszt. Az előbbiből nyolc szám jelent meg az idén, ha hozzávesszük a Kánikulát, a Tinivár nyári magazinját is, mely lényegében három Diákabrak egy kötetbe sűrítve. Idén indul a Géniusz (alcíme: Ifjúsági ismeretterjesztő szemle), már három szám látott napvilágot. A Tinivár Kiadó megjelent kötetei között van Horváth István: Harmatgyöngy, Nagy Olga: A szabadság hat napja, Kiss-Bitay Éva: Sárkányok alkonya, Zsakó Magdolna: A Maghreb gyöngye, Horváth Arany: Az elrabolt méltóság, Lászlóffy Csaba-Varga Domokos: A magyarság rövid története (III. kötet), G. Katona József: Fecskék havazásban, Rónaky Edit: Kész röhej és Ambrus Lajos: A kolontos legény. Újra megjelent egyik legsikeresebb kiadványuk, a Maturandusok (V. szám). Tervezik a hetedik Diákévkönyv kiadását, egy angol-magyar diákszótár megszerkesztését, és ezenkívül hét-nyolc kötet megjelentetését (Csősz Irma: Disznajói Rhédeyek és Fráterek nyomában, Pávai György: Energiahordozók, Vallasek Júlia: Angol mesék, Tolna Éva: Közös játék, közös öröm, Szabó Csaba: A tátorján szél, Kozma Dezső: Eleven örökség, Zsakó Magdolna: Karthágótól Asszuánig). - Anyagi szempontból hullámvölgyben vannak. /Erdei Róbert: Tinivár Kiadó - Megvalósítások és tervek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

1999. október 18.

Okt. 15-17-e között Kolozsváron Keresztyének a politikában címmel ifjúsági konferenciát rendezett az Erdélyi IKE és a Hollandiai Református Politikai Szövetség (GPV). A konferencián megvitatták, mit jelent a jelenlegi romániai körülmények között keresztyénként a társadalmi és politikai életben tevékenykedni és érdeklődést kelteni a fiatalokban a politika iránt. Ez igen fontos, mert az egész romániai magyar társadalmon érződik egy politika iránti apátia. Kónya-Hamar Sándor és Birtalan Ákos parlamenti képviselők a rendszerváltás óta eltelt időszakot elemezték. Varga László lelkész arról beszélt, mit jelent magyar kereszténynek lenni, mennyire számít ez kettős kisebbségnek. Gabriel Andreescu politológus a miniszterelnök által a parlamentnek benyújtott kultusztörvény-tervezetet elemezte. Elmondta, hogy a tervezet elfogadása rettenetes csapás volna a román demokrácia számára. Andreescu felhívást intézett a magyar egyházak vezetőihez, hogy minél előbb foglaljanak állást és fejtsék ki véleményüket e törvénytervezet visszavonása érdekében. /Erdei Róbert: Keresztyén ifjak és a politika. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

1999. október 21.

Okt. 19-én tartották a kolozsvári Népfőiskola hatodik évadjának megnyitóját. Az 1999-2000-es évad programját Révész Erzsébet, a népfőiskola vezetője és főszervezője ismertette. Október és november folyamán tudományos ülésszakok témája az 1948-1949-es forradalom és szabadságharc lesz. Ezt követően az egészséggel, környezetvédelemmel, művelődéssel, természettudományokkal foglalkozó előadások következnek. Dáné Tibor Kálmán, a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság titkára ismertette a népfőiskolai mozgalom elterjedését Romániában, és méltatta a népfőiskola immár ötéves tevékenységét. - Vincze Zoltán történész A szabadságharc emlékei címmel a 48-49-es forradalom és szabadságharc hadműveleteiről tartott előadást. /Erdei Róbert: Évadnyitó a kolozsvári Népfőiskolán = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

1999. október 27.

Okt. 27-én tartották Kolozsváron a Romániai Nyílt Társadalomért Alapítvány anyagi támogatásával a Román-magyar kulturális kapcsolatrendszer című konferenciasorozat második rendezvényét. Az Erdélyi irodalomkritika témájú értekezlet a Román Írószövetség lapjának, az Apostrofnak, illetve a Korunk kulturális folyóiratnak a támogatásával jött létre. Szilágyi Júlia irodalomkritikus és dr. Mircea Popa egyetemi tanár voltak az előadók. Szilágyi Júlia inkább párhuzamos monológnak, mint dialógusnak találta az erdélyi magyar és román irodalomnak a kapcsolatát. Mircea Popa szerint az erdélyi román kritika nemcsak a nemzeti irodalomra alapozódott, hanem a különböző etnikumok közötti párbeszédre is. Szilágyi Júlia megállapította: Mindenképpen nyitottnak kell lennünk, nincs miért önmagunkba zárkózva duzzognunk. /Erdei Róbert: Irodalmi kritika a román-magyar kapcsolatokért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

1999. november 1.

Okt. 30-án A romániai magyar politikai elit és a hatalom (1989-1999) címmel vitafórumot szervezett a Szabadelvű Kör Kolozsváron. A rendezvényt Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, a liberális platform vezetője nyitotta meg. Ezután Egyed Péter, Bakk Miklós, Magyari Nándor László és Székely István tartott előadást, majd a vita követekezett. Eckstein-Kovács Péter szerint a vitafórum eredményes volt. /Erdei Róbert: Eszmecsere a romániai magyar politikai elit és hatalom viszonyáról Vitafórumot szervezett a Szabadelvű Kör. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

1999. november 1.

Okt. 30-án Kolozsváron rendezett irodalmi esten Szőcs Gézával beszélgetett Orbán János Dénes és Bréda Ferenc. Szőcs Géza otthonosan mozgott a pinceklubban, mintha hazaérkezett volna. Elmondta: itt nőtt fel, édesapjának, Szőcs Istvánnak, a "magyar irodalom legnagyobb misztifikátorának" lakása még mindig abban az épületben található. Szőcs Gézának 1992-ben megjelent kötetének borítóján ez olvasható: "Sz. G. utolsó verseskönyve". Ennek ellenére továbbra is ír verseket. Szőcs Géza olyan, eddig még nem publikált és kevesek által ismert Radnóti-kéziratok birtokában van, melyek a költő ifjúkori verseit tartalmazzák. Ezeket továbbra sem kívánja megismertetni a nyilvánossággal. A költő felolvasta néhány versét magyarul, románul (Mircea Dinescu fordításában) és németül. Ez utóbbi azért érdekes, mert nemrégiben jelent meg német fordításban egy verskötete, melyet a híres frankfurti könyvvásáron nagyon pozitívan fogadott a német kritika. /Erdei Róbert: "Ezt majd megtudjátok az emlékirataimból" = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

1999. november 11.

Az RMDSZ politikája sérti Románia nemzeti integritását - nyilatkozta a román sajtónak Madalin Voicu, a romák parlamenti képviselője. Ezzel szemben a romákban túlárad a hazafias szellem, s ez valószínűleg zavarja a magyarokat. Voicu szerint az RMDSZ a romániai magyarság érdekeinek védelmezése közben gyakran figyelmen kívül hagyja más kisebbségek érdekeit. A romák parlamenti képviselője Aurel Rosianuval, a Romák Pártjának alelnökével együtt több nyilatkozatban is támadta Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi minisztert. Szerintük a miniszter gáncsolja a romák által a Kisebbségvédelmi Hivatalhoz benyújtott tervezeteket. Eckstein-Kovács felháborítónak tartja ezeket a vádakat. Elmondta, hogy a Romák Pártja a román költségvetésből a kétszeresét kapja annak az összegnek, ami fölött az ő kormányhivatala rendelkezik. A miniszter elmondta: hivatali idejének, illetve közéleti szereplésének 80%-át a roma kérdésre fordítja, s minden kezdeményezést, amely a részükről jön, támogat. /Erdei Róbert: Eckstein-Kovács Péter felháborítónak tartja Voicu képviselő vádjait A roma közösség diszkriminációról panaszkodik. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

1999. november 13.

Kónya-Hamar Sándor képviselő nov. 12-i kolozsvári sajtóértekezletén ismertette azt a kormány által nov. 11-én előterjesztett törvénytervezetet, amelynek értelmében tilos más országok nemzeti szimbólumait, zászlóit használni, illetve himnuszát énekelni nyilvános eseményeken bujtogatás céljából. A törvénytervezet szerint felfüggeszthető minden olyan köztéri megnyilvánulás, ahol más államok nemzeti szimbólumait, zászlóit, illetve himnuszát arra használják, hogy bujtogassanak a román nemzetbiztonság ellen. Ez korlátozza a vélemény-, illetve gyülekezési szabadságot, s nemcsak az erdélyi magyarságot sérthetik, hanem valamennyi romániai kisebbséget. Kónya-Hamar Sándor emlékeztetett: ehhez hasonló törvénytervezetet 1992 óta már több alkalommal nyújtottak be a parlament elé. /Erdei Róbert: Kónya-Hamar Sándor: Beláthatatlan következményekkel járhat a nemzeti szimbólumok használatának korlátozása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

1999. november 19.

A Nyílt Társadalomért Alapítvány nyilvánosságra hozta a felmérés eredményét. Amennyiben most lennének a választások, a szavazók 46%-a szavazna a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjára (RTDP), 17%-a a Román Demokrata Konvencióra (RDK), 13%-a Szövetség Romániáért Pártra (SZRP), 8 %-a a Nagy-Románia Pártra (NRP), 6 %-a a Demokrata Pártra, 5 %-a az RMDSZ-re, más pártokra pedig 5%-uk szavazna. A bizonytalanok vagy nem mennének szavazni/ aránya 46 %. - Az elnökválasztásokat illetően látványosan növekszik Ion Iliescu népszerűsége, jelenleg a szavazók 44%-a voksolna rá (22% ?98 november, 35% ?99 május). Növekedett Teodor Melescanu szavazóbázisa is, ez jelenleg 18%. A választópolgárok 17%-a Constantinescura, 9%-a Corneliu Vadim Tudorra, 5%-a Petre Romanra, míg 7%-a más személyre szavazna. Itt is jelentős a határozatlanok/nem szavazók tábora (42%). /Erdei Róbert: Ha jövő vasárnap lennének a választások? Egy év alatt kétszeresére növekedett Iliescu népszerűsége. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

1999. november 20.

Nov. 20-án Kolozsváron, Mátyás király szülőházában reneszánsz táncházat rendezett az Amaryllis Társaság. /Erdei Róbert: Reneszánsz táncház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

1999. november 23.

Nov. 22-én kezdődött Kolozsváron a Kárpát-medencei magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági lapok szerkesztőinek háromnapos tanácskozása. A rendezvény célja a kapcsolatteremtés. Dr. Bartha Zoltán, a Tinivár lapkiadó igazgatója, a rendezvény fő szervezője a Szabadság kérdésére elmondta: Erdélyből jelen vannak a Napsugár, a Diákabrak, a sepsiszentgyörgyi Cimbora, a kolozsvári Géniusz szerkesztői, s várható a nagyváradi Szemfüles érkezése is. Magyarországról a pécsi Gyermekház, illetve a szegedi Kincskereső munkatársai jöttek el. A határokon túlról megérkeztek az újvidéki Mézeskalács és Jó Pajtás, a horvátországi Barkóca, a burgenlandi Hírhozó szerkesztői is. /Erdei Róbert: Gyermek- és ifjúsági lapok szerkesztőinek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

1999. december 11.

Kolozsváron dec. 9-én a Reményik Sándor Pincegalériában bemutatták a Kriterion Könyvkiadó két legújabb kötetét - Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban és Paul Drumaru: Transland. Paul Drumaru két kötetnyi versfordításának alcíme - Az én magyar költőim. Harminc év munkájának eredményeként 28 ezer verssorban, 940 oldalon, 18 magyar költő (Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Pilinszky János, Markó Béla, Kovács András Ferenc stb.) verseit tolmácsolta román nyelven. - Lucian Boia kötete a nagy vihart kavart 1995-ös könyvének magyar nyelvű fordítása. Sokak szerint ez az a könyv, amelyre nyolcvan éve várt a romániai társadalom. Forradalmi munka, a román történelem kritikai szemlélete. Boia vallja: "Minden nemzetnek megvan a maga történelmi mitológiája. Semmi sem világít rá jobban a jelenre és a jövendő felé választott utakra, mint az a mód, ahogyan a társadalom magáénak vállalja múltját." /Erdei Róbert: Két könyvbemutatóra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2000. január 29.

Kolozsváron fejezte be háromnapos romániai látogatását Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes, kisebbségvédelmi és régiófejlesztésügyi miniszter. A romák problémáival foglalkozó szimpózium megnyitója után Csáky Pál találkozott a romániai szlovák kisebbség képviselőivel is. A vele készült interjúban kifejtette, hogy a Magyar Koalíció Pártja előnyösebb helyzetben van a szlovák kormánykoalícióban, mint Romániában az RMDSZ, mivel arányait tekintve nagyobb erőt képvisel. Úgy látja, hogy kormányzati szerepvállalásuk óta számos pozitív lépést tettek a szlovákiai magyar közösség helyzetének javításáért. A kisebbségi oktatást illetően növelték az intézmények autonómiáját és visszahelyezték tisztségükbe azokat az iskolaigazgatókat, akiket annak idején önkényesen leváltottak. A kisebbségi nyelvek védelméről szóló törvény nem ideális, de nagy előrelépést jelent. Kassán újraépítik a magyar színházat. 50 év után végre aláírták a Párkány-Esztergom közötti híd felújításáról szóló szerződést. Csáky Pál szerint fejleszteni kellene Románia, Magyarország, illetve Szlovákia regionális együttműködését. Az RMDSZ vezetőivel megegyeztek abban, hogy vállalkozói csoportok számára szimpóziumokat rendeznek. Csáky Pál elmondta, hogy szlovákiai magyar önálló felsőoktatási intézményre ők is gondolnak, de jelenleg ez nem szerepel a kormány programjában. Lépésről lépésre kell előrehaladniuk, először egy önálló kart szeretnének létrehozni a nyitrai egyetemen a pedagógusképzés biztosítására. Csáky bonyolult kérdésnek nevezte azt, hogy a magyar kormány státustörvényben kívánja rögzíteni a határon túli magyarok magyarországi jogállását. Szlovákiában már létezik egy, a külföldi szlovákokról szóló törvény, és egy rossz törvény. Szerinte nem járható út, hogy bárki számára etnikai alapon próbáljanak különböző formális jogokat biztosítani. /Erdei Róbert: Erősíteni kell a regionális együttműködést. Interjú Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettessel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./

2000. február 2.

A szenátus tavaszi ülésszaka a Petre Roman külügyminiszteri kinevezésével megüresedett házelnöki tisztség betöltésével kezdődött. A kormánykoalíció pártjai közül több magáénak tartja a szenátuselnöki posztot. Verestóy Attila szenátor elmondta: az RMDSZ szenátusi frakciója Mircea Ionescu-Quintust támogatja, ugyanis az Isarescu-kormány alakításakor kötött politikai egyezségek szerint ez a hely a liberálisokat illeti meg. - A jelenlegi kormánykoalíció már nem rendelkezik többséggel a szenátusban, s így a kérdésbe az ellenzéknek is beleszólása van. A legnagyobb ellenzéki párt, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) már mind a három kormánypárttal folytatott tárgyalásokat, anélkül, hogy elkötelezte volna magát. - Eckstein-Kovács Péter kifejtette: a kisebbségvédelmi hivatal szempontjából a diszkrimináció minden megnyilvánulását tiltó törvénytervezet még ebben az ülésszakban való elfogadtatása lenne a fontosabb. /Erdei Róbert: /Nincs koalíciós többség a szenátusban A kormánypártokat elhagyók szavazatán múlnak a döntések. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A szenátus végül a megválasztáshoz szükséges minimális 72 szavazattal Ionescu-Quintusra voksolt. A Demokrata Párt jelöltje alelnöki tisztséget kap. - Megtörténtek a választások a képviselőházban is a nem magyar nemzeti kisebbségek is kaptak végre helyet, pontosabban egy jegyzői tisztséget a képviselőház Állandó Bizottságában. Mint ismeretes, a képviselőház elnökét négy évre választották, Ion Diaconescu tehát megmaradt tisztségében. A két alelnöki tisztséget két RTDP-s, Miron Mitrea és Adrian Nastase tölti be. Az RMDSZ-nek egy titkári tisztség jár, erre a frakció ismét Kónya-Hamar Sándort jelölték, Böndi Gyöngyike ellenében. /Mircea Ionescu Quintus a szenátus elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

2000. május 18.

Máj. 17-én Kolozsváron tanácskozott a történelmi emlékművek védelmére kijelölt román-magyar vegyes bizottság. A tárgyalások célja a két ország kulturális miniszterei által 1999-ben aláírt műemlékvédelmi megállapodás felújítása volt. A bizottság megegyezett a megállapodás-tervezet szövegével kapcsolatban. A bizottság tagjai nem tudtak konkrét időpontot mondani a két kulturális minisztérium közötti együttműködési protokoll aláírását illetően, sem a két ország költségvetésében elkülönített összeggel kapcsolatban. A bizottság hét projektet állított össze, amelyek a műemlékek feltérképezési, leltározási, illetve dokumentálási folyamataira irányulnak, valamint 13 olyan tervet, amelyek a konkrét restaurálási vagy konzerválási munkákra vonatkoznak. Ez utóbbiak közül megemlítették a gyulafehérvári római katolikus katedrális, az Apor-kastély, valamint az Alba Carolina-vár harmadik kapujának restaurálását, a bonchidai Bánffy-kastély restaurálását, a kékesújfalui, kelencei, kilyéni templomok restaurálását, a baróti vashámor rendbetételét, a bánlaki kastély, az ákosi református templom, valamint a gyergyószárhegyi Lázár-kastély felújítását. A bizottság javaslatot tett a magyarországi román műemlékek (templomok és más épületek) leltározására is. /Erdei Róbert: Magyar-román műemlékvédelmi megállapodás. Több mint ötvenmilliárd lejes román állami támogatásra lenne szükség. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

2001. június 18.

Ötödik magyar évfolyamát búcsúztatta a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírókat képző kara jún. 17-én, vasárnap. Tizenegy pályakezdő újságíró végzett. /Bereczki Sylvia, Boga Emese, Botházi Mária, Debreczeni Hajnalka, Erdei Róbert, Lengyel Erika, Makkai Katalin, Sinka Hajnal, Szász Jutka, Szőcs Andrea Enikő és Vass Anna/ /(S. B. Á.): Végzős újságírók búcsúja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2002. május 20.

Máj. 17-én tartották Szatmárnémetiben az RMDSZ Megyei Küldöttek Tanácsának rendes évi közgyűlését. Megjelent Szatmár megye három parlamenti képviselője (Varga Attila, Pécsi Ferenc és Erdei D. István), illetve két szenátora (Szabó Károly és Kereskényi Sándor), továbbá Szabó István, a megyei önkormányzat elnöke, Riedl Rudolf alprefektus, valamint az országos vezetőség részéről Takács Csaba ügyvezető elnök. A napirendi pontok között volt egy nyilatkozattervezet megvitatása. A nyilatkozat szerint az RMDSZ határozottan elutasítja azokat a próbálkozásokat, melyek a szervezeten belül felmerülő vitákat, elvi vagy éppen személyi konfliktusokat a szervezet és az egyház közötti konfliktusnak kívánják beállítani. A nyilatkozatot két ellenszavazattal az MKT elfogadta. A felszólalók felszólították Pécsi Ferencet, indokolja meg a központi lapokban napvilágot látott, az RMDSZ megyei szervezetét támadó nyilatkozatait. A napilapokban (például a Curentul) megjelent állítások szerint a megyei szervezet tisztségviselői korruptak. Felszólították a képviselőt, nevezze meg, kik azok a személyek, akiket ő korrupcióval vádol a megyei szervezet vezetőségében. Pécsi nem tudta érdemben megválaszolni a hozzá intézett kérdéseket, de tagadta, hogy a nyilatkozatok tőle származnának. Felszólalásában támadta Ilyést, ezután többen bírálták Pécsit. /Erdei Róbert: Pécsi Ferenc, a "fekete bárány"? = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./ Pécsi Ferenc kifejtette, hogy az egyházzal való viszonyt tisztázó nyilatkozat tervezete mellett a küldötteknek meg kellett volna kapniuk a választmány elé terjesztett korábbi vitaindító iratot is. Pécsi hangsúlyozta, hogy többszöri írásbeli kérésére sem adták ki neki a megyei és városi közbeszerzések listáját, pedig a közpénzek elköltésére vonatkozó információt kötelesek kiadni. A választmány elé terjesztett, Kereskényi Sándor szenátor által megfogalmazott korábbi vitairatban vádak érték a református egyházat, a megyei RMDSZ nyilatkozatban fogalmazta meg ezzel kapcsolatos álláspontját. /Fodor István: Botrány az RMDSZ megyei küldöttgyűlésén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 20./

2002. június 15.

Elmaradt a vita az RMDSZ-en belüli Polgári Együttműködési Tanács által Szatmárnémetiben összehívott Polgári Fórumon, mivel az RMDSZ csúcsvezetősége nem jelent meg a tanácskozáson, csak a Polgári Szárny, a Reform Tömörülés és az egyházak képviselői. Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke felszólalásában kijelentette, az RMDSZ csúcsvezetősége az egység demagógiája mögé rejtőzik, és mindenkit egységbontónak tart, aki az övétől eltérő véleményt mer hangoztatni. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke szerint a szövetség vezetői a befogadó szövetség leple alatt kirekesztő pártot építenek. A fórumon részt vett Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Unitárius Ifjúsági Egylet elnöke is, aki a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) küldötteként jelent meg. /Erdei Róbert: Egyoldalú polgári fórum Szatmáron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./ / Az RMDSZ tevékenységének egészét bírálták a Polgári Együttműködés Tanácsának (PET) jún. 14-én Szatmárnémetiben megtartott ülésén. A pulpituson megjelent Amma Zoltán, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselők, Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület elnöke, Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés (RT) elnöke, Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, valamint Vekov Károly parlamenti képviselő. A végén lakossági fórummá alakuló gyűlésen Pécsi Ferenc szólt a rendezvény megszervezése ellen a Szatmár megyei RMDSZ által folytatott ellenkampányról is. A szatmári képviselő ismertette a megbeszélés három vezértémáját is: az RMDSZ egyházakkal, az ifjúsággal és a civil szervezetekkel való kapcsolata. Tőkés László püspök az RMDSZ–uralta erdélyi magyar sajtó, a sokszor személyes ellentétként kezelt elvi ellentétek, az ingatlanvisszaszolgáltatás, a státustörvény és az erdélyi magyar egyetem ügyében észrevehető határozatlanságot sorolta a változásra szoruló ügyek közé. A református püspök szerint "az RMDSZ lassan a Szociáldemokrata Párt (SZDP) magyar tagozatává válik". Kónya Hamar Sándor képviselő hiányolta a szatmári RMDSZ–vezetőket, képviselőket és szenátorokat az ülésről. Kónya Hamar szerint a leginkább szembetűnő, hogy nincs sem gazdaság–, sem településpolitikája az erdélyi magyarság politikai szervezetének. "A Pécsi Ferenc iránti szolidaritás hozott ide minket, éreztetni akarjuk, hogy nincs egyedül!" — mutatott rá felszólalásában a találkozó lényegére Vekov Károly parlamenti képviselő. Felolvasták a PET szándéknyilatkozatát. /Princz Csaba: Pécsi Ferenc nincs egyedül: Szatmárnémetiben tartotta első ülését a Polgári Együttműködés Tanácsa. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 15./ Szabó István Szatmár megyei tanácselnök távolmaradásra szólította fel az RMDSZ-híveket, olyan esemény bojkottálására, amelyet a magyarság hazai érdekképviseleti szerve rendez. A kovász egy rebellis képviselő, de mégis csak olyan rendezvényről van szó, amelyen a hazai egyházak prominens képviselői jelentek meg, köztük Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök úr nézeteivel lehet ugyan vitatkozni, de kvázi embargós személyiségnek kikiáltani túlzásnak tűnik, jegyezte meg a Krónika munkatársa, Csinta Samu. A "féltés" a hivatalos hangtól eltérő nézetek ellen fogalmazódott meg. Első látásra a Polgári Együttműködési Tanács által szervezett jún. 14-i szatmárnémeti találkozó témái aligha fakaszthattak aggodalmat. /Csinta Samu: Egység, erő, egyetértés. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./


lapozás: 1-30 | 31-41




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék